"Olyan szeretnék lenni, mint amilyen volt már valaki más"

A hang, tér és test találkozása a performanszban: Peter Handke Kaspar című
drámája hanginstallációs és performatív interpretációja.

A nyelv mint hatalom.

Handke darabjának egyik központi témája a nyelv hatalma és uralma az egyén felett. A darab elején Kaspar egyetlen mondatot ismer:
“Olyan szeretnék lenni amilyen volt már valaki más.” Ez az egyszerű mondat arra utal, hogy Kaspar kezdetben a nyelvet nem eszközként használja,
hanem egyfajta mágikus mantraként képzi a szavakat. Ahogy a darab halad előre, Kaspar újabb és újabb mondatokat tanul meg a „Sugalmazók”
(akik inkább a társadalmi normák megszemélyesítői) hatására. Ez a folyamat azonban nem az identitás kialakítását szolgálja, hanem egyfajta
elnyomásként és manipulációként jelenik meg. A nyelv Kaspar számára eszközzé válik, amellyel őt formálják, alakítják, sőt, végső soron elidegenítik
saját magától.

Az identitás elvesztése a nyelv tanulása során.

Ahogy Kaspar egyre több nyelvi formát sajátít el, úgy kezd fokozatosan eltávolodni saját belső énjétől.
A nyelv nem csupán arra szolgál, hogy kommunikáljon a világgal, hanem arra is, hogy megfeleljen a társadalmi elvárásoknak. Kaspar folyamatosan arra
kényszerül, hogy a nyelv által meghatározott struktúrába illeszkedjen, így elveszíti saját autonóm identitását. A dráma egyik kulcsfontosságú kérdése
tehát az, hogy a nyelv tanulása és a társadalmi normák elsajátítása nem feltétlenül gazdagítja az egyén identitását, hanem épp ellenkezőleg: megfosztja attól.

A nyelv formáló és deformáló ereje.

Handke drámája a nyelv ambivalenciáját hangsúlyozza. Egyrészt a nyelv szükséges az emberi identitás kialakulásához,a beszéd ,és a nyelv révén válik az egyén a társadalom tagjává. Másrészt azonban a nyelv deformáló erővel is bír, nemcsak formál, hanem eltorzítja az egyént, ha az a társadalmi normákat kiszolgálva kőbltával faragja a gondolkozást. Kaspar karaktere ennek az ambivalens folyamatnak az áldozata. Miközben a nyelv által kapcsolódik a
világhoz, ez a kapcsolat elidegeníti őt saját természetes állapotától és belső valójától.

A kommunikáció és az abszurd nyelvhasználat.

Handke darabjában a nyelv nem csak a hatalom eszköze, hanem az abszurditás forrása is. Kaspar tanulási folyamata során a nyelv használata egyre abszurdabbá válik. A társadalom által ráerőszakolt mondatok, amelyeket mechanikusan ismétel, elveszítik valódi jelentésüket, és üresen hangzó zaj formává válnak. Ezzel Handke arra mutat rá, hogy a nyelv nemcsak az önkifejezés, hanem az elidegenedés és a manipuláció eszköze is. A társadalom által használt nyelvi struktúrák gyakran kiüresednek, és ezáltal elveszítjük velük a kapcsolatot,ahhoz hogy pótolni tudjuk újabb nyelvi formákat kreaálunk az önkifelyezésre.
A szabadság keresése a nyelv korlátai között
Bár Kaspar alakja a nyelv áldozatává válik, Handke drámája egyben a szabadság utáni vágyat is tematizálja.
Kaspar megpróbál kitörni a nyelvi kényszerek szorításából, és visszaszerezni valami abból a természetes énből, amelyet a nyelv és a társadalom
elnyomott benne. Ez azonban lehetetlen feladatnak tűnik, mivel a nyelv olyan mélyen áthatja az emberi tapasztalatokat és az identitást,
hogy nagyon nehéz a kiútat megtalálni belőle. Handke darabja így arra a paradoxonra mutat rá, hogy a nyelv egyszerre szabadít fel és nyom el: lehetővé teszi az
önkifejezést, ugyanakkor korlátozza azt azáltal, hogy előre meghatározott formákat és jelentéseket kényszerít az egyénre.

A hanginstalláció és performansz művészet kapcsolódási pontjainak kutatása.

Hanginstallációs koncepció és performansz tervezés a Kaspar
szövegéből inspirálódva. Ennek dokumentálása.